életkép
A zsáner sávba ilyeneket szeretnénk, mint Antigravity ezen műve. Tekintsük ezt a szín vonalának:
Az ősz a falevelekkel bíbelődik, a környékbeli emberek pedig
példát vettek róla. Ha ő úgy, mi meg így, gondolták, és több se
kellett, megjelentek a kacat-kupacok a járdán: kartondobozok és
flakonok, fiókos asztalok, fotelek, székek és ezer halált halt
háztartási gépek, köztük olyanok is, amelyekről elképzelni sem
lehet, hol és mi célból tartották őket az előző lomtalanítás óta
eltelt hónapokban. Tegnap már érdeklődve állt egy-két ember minden
egyes halom körül, a rugókat vizsgálgatták, régi fiókokban bottal
turkáltak. Reggel, a villamosmegállóba menet asszonyok. Az egyik a
járdaszegélyen ül, vigyázó szemét a választott javakra vetve, a
másik egy irodaszéken trónol. Az úton néha elhajt egy teli
utánfutó. A kábelről lehántják a szigetelést: ahogy nemrég a
Bombayről szóló dokumentumfilmben láttam, ahol a szemét
újrafelhasználása olyan üzlet, amelyhez házalók pénzért veszik a
nyersanyagot. A tér sarkán egy bácsi régi rongyokat válogat.
Felpezsdült az élet a környéken, erre a pár napra.
A fáradtságnak vannak különös hatásai, de ezt a fajtát eddig nem
tapasztaltam, a héten egyszer-egyszer, ahogy séta közben
észrevettem, vagy meghallottam valamit, egy pillanatra mintha másik
dimenzióba szédültem volna. Középkorú házaspár jött szembe,
elkaptam egy félmondatot - és ettől egyszer csak ismerősnek tűntek,
mintha szereplők lettek volna egy regényből - egy olyanból,
amilyeneket akkor olvastam, amikor az olvasás még tiszta élvezet
volt - mintha azon különös, lehetséges felnőttvilágok egyikéből
érkeztek volna, amilyennek akkoriban elképzeltem ezt, a mait, de
amiket rég elfelejtettem már, vagyis azt hittem - most egy
szemvillanásra megsejtettem egyet, de továbblibbent utánuk, ahogy
elhaladtunk egymás mellett.
Gyerekként képzelt felnőttvilágok, felnőttek képzelt világai, akik
a gyerekregénybe szőtték az övéket...
Hazafelé jövet, a bútorhalmokat kerülgetve három emberre lettem
figyelmes az utca túloldalán. Egy hatalmas tükröt fogtak, és
mozgattak lassan, talán tanakodva, hogyan is vigyék tovább, azután
már csak ketten tartották, egy lány és egy kalapos férfi, lassan és
játszva mozdult a tükör, benne szédült a bútorhalom, aztán a
házfalak, a fa ritkuló lombja, míg egy pillanatra bizonytalanná
vált, hogy a kép fordul, vagy körülötte a világ: egy időtlen
videoklipben két hippi fordítja álommézes, lassú mozdulatokkal a
tükröt, bármilyen ok és cél nélkül, játszva teremtő istenek,
tekintetük az ürességbe réved.
